CSOMAGOLÓANYAG-GYÁRAT ÉPÍT A BENEPACK HUNGARY KFT. MAKÓN

Csomagolóanyag-gyárat épít a Benepack Hungary Kft. Makón az ipari parkban, a 65 millió eurós (25,3 milliárd forintos) beruházás alapkövét kedden tették le.

Lázár János építési és közlekedési miniszter az ünnepségen hangsúlyozta, a keleti nyitás működik, nemcsak külpolitikai stratégiaként, hanem a gazdasági valóságban is.
    A térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus kifejtette, a kormány tudatos döntésének eredménye, hogy – az autóipar helyett – Makón az élelmiszeriparhoz kapcsolódó beruházás valósuljon meg. A világ népessége a következő években még növekszik, a glóbusz minden pontján szükség lesz jó minőségű, egészséges élelmiszerre. A városban pedig több száz éves hagyománya van a minőségi élelmiszer előállításának.
    A politikus közölte, kormány nagyvonalú támogatásban részesítette a beruházást. Mint mondta, feladatul kapta, hogy a következő 12 hónapban elkészüljön az üzemet kiszolgáló infrastruktúra, a gyár pedig 2024 szeptemberében működhessen. Olyan energia-, víz- és szennyvízhálózatot építenek ki, amely lehetőséget teremt az üzem bővítésére.
    Magyar Levente, a Külügyi és Külgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára kifejtette, Makó és környéke olyan térsége Magyarországnak, mellyel nem bánt kegyesen a történelem. A kínai működő tőke azonban a lehető legjobbkor érkezett meg a régióba, amely éppen most rázza le azt a százéves terhet, melyet a történelem rákényszerített: a szomszédoktól elválasztó határok fokozatosan feloldódnak, a közlekedési és infrastrukturális fejlesztések pedig visszahozzák a térség aranykorát.
    A politikus hangsúlyozta, a beruházás hatalmas jövőbeli potenciált hordoz, hiszen egy olyan kínai óriásberuházó érkezik a térségbe, amely 40 ezer milliárd forintos, a magyar GDP kétharmadának megfelelő éves árbevétellel rendelkezik. Kiemelte: a makói üzem sikeres megvalósításával olyan fejlődési pálya nyílik meg a térség előtt, melyről korábban álmodni sem mertek.
    Csang Je, a Benepack Hungary Kft. ügyvezetője, az anyavállalat COFCO Packaging vezérigazgatója kifejtette, a vállalkozás európai fejlődésének második mérföldköveként hozza létre alumíniumdobozokat gyártó makói üzemét. A beruházás célja, hogy a társaság költséghatékonyabb és környezettudatosabb csomagolási megoldásokat biztosíthasson ügyfelei – a sör- és üdítőital-gyártóknak – Magyarországon és a környező országokban.
    Isabel Cseng globális értékesítési igazgató elmondta, a vállalkozás az élelmiszer-feldolgozással foglalkozó COFCO csoport egyik fő üzleti részlegeként a fogyasztási cikkek széles skálájához gyárt csomagolóeszközöket – ónozott, alumínium és műanyag csomagolásokat készítenek elsősorban fogyasztási cikkek: konzervek, italok, háztartási vegyi termékek gyártóinak.
    Az 1991-ben alapított, a hongkongi tőzsdén jegyzett, 6 ezer dolgozót foglalkoztató cég 1,3 milliárd dolláros éves bevételt ért el. 2020-ban a belgiumi Genkben, 120 millió eurós beruházással hozta létre első európai üzemét, ahol évente 2 milliárd alumíniumdobozt gyártanak – tudatta az igazgató.
    A makói üzemet 65 millió eurós (25,3 milliárd forintos) alakítják ki. A 120 alkalmazottat foglalkoztató új gyártóbázisra évente akár egymilliárd darab kétrészes alumíniumdoboz előállítására lesz képes.

Forrás (MTI)

News